Üdvözöljük a Vállalkozók Országos Szövetségénél

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) együttműködést és partnerséget ajánl fel a megyei szervezetein keresztül a magyar szellemiség, a magyar kultúra és művészetek, a tudomány és a sport eredményeinek megőrzésére és fejlesztésére. Úgy gondolják, hogy ez a kezdeményezés előbbre vitte, fellendítette a helyi szellemi és kulturális életet, ráirányította a figyelmet a lokálpatriotizmus jelentőségére, valamint új megvilágításba helyezte a megye vállalkozóinak a helyi élet sokoldalú fejlesztésére tett munkáját és erőfeszítéseit.

A VOSZ Komárom-Esztergom Megyei Szervezete – immár 14. alkalommal - 2018. évben is odaítéli a Megyei Príma Díjakat. A jelölési folyamat 2018. május végével lezárult, a Szakmai Zsűri a VOSZ Megyei Elnökségével közösen 85 jelöltből választotta ki az alábbi 10 Jelöltet:



Szavazás

  • Erkel Ferenc Zeneiskola

    Erkel Ferenc Zeneiskola

    -

  • Besey László

    Besey László

    -

  • Prohászka Marcell

    Prohászka Marcell

    -

  • Dr. Pák Gábor

    Dr. Pák Gábor

    -

  • Cseperedők Néptánc Közhasznú Egyesület

    Cseperedők Néptánc Közhasznú Egyesület

    -

  • Wehner Tibor

    Wehner Tibor

    -

  • Oroszlányi Sport Egylet – OSE Lions

    Oroszlányi Sport Egylet – OSE Lions

    -

  • Lévai Ádám

    Lévai Ádám

    -

  • Esztergomi Várszínház

    Esztergomi Várszínház

    -

  • 24 Óra

    24 Óra

    -

 

A Megyei Príma Díjátadó Gálaest 2018. szeptember 21-én 18 órakor kerül megrendezésre Tatabányán, a Jászai Mari Színházban. A támogatók szavazata alapján kerül majd kiválasztásra az a három Príma Díjas, akik 1-1 millió forint pénzjutalomban részesülnek, illetve idén is lesz a közönség által megszavazott Közönség Príma Díj. A szavazás 2018. június 25-ével indul és szeptember 10-éig fog tartani.


Közönségszavazás a kemma.hu-n

Hírportálunkon saját Facebook-azonosítójukkal naponta egyszer szavazhatnak kedvencükre. A kiválasztott jelölt fotójára kattintva a VOTE gombra kattintva adhatják le voksukat. 

A jelölt fotója többször is megosztható a közösségi médiában, így másokat is szavazásra buzdíthatnak.

Közönségszavazás a 24 Órában

A jelölteket többször bemutatjuk a 24 Órában. A kedvencük bemutatkozását kivágva és azt postán szerkesztőségünkbe (Tatabánya, 2800, Mártírok útja 44.), vagy a VOSZ irodájába (Tatabánya, 2800, Bárdos lkp. 4/A fsz. 3.) eljuttatva szavazhatnak. 

További online szavazási lehetőségek:

A VOSZ honlapján (www.voszkem.hu) naponta egyszer, ahogy forrasradio.hu-n és a voszkom@gmail.com címen is. 

Kapcsolat

VOSZ KEM Szolgáltató és Információs Iroda

Pordánné Balázs Ibolya irodavezető

2800 Tatabánya, Bárdos lkp. 4/A fsz. 3.

Tel/fax: 34/305-092

Mobil: 30/547 61 43

E-mail: voszkom@gmail.com

12

Partnereink száma

139

Kedvezményeink száma